LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége
Ifjúsági fotópályázat
Írta: Bana Gábor   
2010. február 14. vasárnap, 18:05


Lezajlott a fotópályázat eredményhírdetése

A két nemes Lions program díjátadóját a csodultig telt Erlin Galériában tartottuk meg, amit ezúton is köszönünk a tulajdonosoknak. Külön köszönet azon klubtagtársaknak, akik voltak olyan kedvesek, és velünk örültek a sok gyermek beküldővel egyetemben, el kell mondani, hogy a díjakat nagy örömmel fogadták, vették át Kormányzónktól. Az eseményt több volt kormányzó is megtisztelte.  A fotópályázatra minden eddiginél több fotó érkezett be, 153 alkotást nézett át a zsűri, melyből első körben egy 17 elemből álló csomagot választott ki, majd a dobogós és a különdíjas kategóriákat állapította meg. Az idei évben a mennyiség mellett a minőség is kiemelkedő volt, minden eddiginél jobb minőségű képcsomagot volt szerencsénk értékelni, ezt bárki megtekintheti a már pár héttel korábban elküldött linken, de a beküldők neveinek fekiratozására nem vállalkozom :)
http://cid-b01f5897b568973e.skydrive.live.com/browse.aspx/Lions%20Photo/Photo%20Contest/Lions%20Photo%20Contest%202010%20All
Végül a mellékletben látható döntést hozta meg az iöt fős zsűri, melyben négy Lions tagtásunk, és egy külső építész vett részt, nagy köszönet munkájukért. Ahogyan külön köszönöm a beküldő, de díjat nem nyert képek alkotóinak is, hogy vették a fáradtságot, és környezettudatos szemüvegen keresztül átböngészték fotóikat, minőségi alkotásokat kerestek, és beküldték azokat. A mezőny idén tényleg nagyon erős volt, és ezt nem igazán udvariasságból mondom, aki átnézi, megállapíthatja ugyanezt. A nyertesek többsége nem tudott eljönni az eredményhírdetésre, ami érthető is, hiszen egyéb elfoglaltságok előfordulhatnak hét közben, és a pályázatok beadásából adódóan a döntések eléggé közel kerültek az eredményhírdetéshez, így nehéz megszervezni a jelenlétet. Nekik nyereményeiket postán küldjük el, de előtte a személyes átadás lehetőségeiről egyeztetünk Velük.
A nyerteseknek és a díjazottaknak ezúton is gratulálunk!
Fésűs András PDG

 

Vissza a teljes honlapra